Véget ért a 2017-2018-as U14-es megyei bajnokság Északi csoportjának küzdelmei. A Marcali csapat 21 mérkőzésen megszerzett 63 pontjával, veretlenül végzett az első helyen. A csapat tagjai voltak:

Harangozó Botond
Vida Miklós
Fekete Márk
Farkas Zoltán
Breztovszky László
Trubek Dániel
Ladovics Dániel
Bakonyi Szabolcs
Tóth Levente
Tóth Mátyás
Kis-Balázs Rómeó
Huszár Milán
Péter Kristóf
Rajnai Zsombor
Varga Kristóf
Nemes Ákos
Csikvári Tamás
Bájhóber Bendegúz

Valamint Rácz Levente, aki télen a Bene Ferenc Akadémiához igazolt és Juhász Dávid, aki időközben abbahagyta a labdarúgást.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy bármilyen szintű bajnokságot 100%-os mérleggel zárni megsüvegelendő teljesítmény. A csapat minden tagja, amikor lehetőséget kapott, tudása legjavát tudta nyújtani, így jöhetett csak össze ez a szép eredmény.

A sikert mindig a csapat éri el, mégis szeretnék egy kiemelkedő teljesítményről pár szót ejteni. Farkas Zola az őszi szezon (10 meccs) 7 gólt lőve a mezőny „mesterlövészei” között a középmezőnyben volt. Tavasszal nem akármilyen teljesítményt produkálva 38! gólt rúgott 10 mérkőzésen! Így, 45 góljával magasan vezeti a góllövő listát. (Mögötte 38 góllal áll egy Kéthelyi fiú, akinek még vasárnap lesz lehetősége javítani mérlegén) Bárhogy is történjen, (bár nehezen képzelem el, hogy 8 gólt rúgjon a második helyezett csapatnak!) Zola teljesítménye kiemelkedett a tavaszi szezonban.

Itt is szeretnék köszönetet mondani kollégámnak, Kovács Bencének, aki az őszi szezonban irányította a fiúkat.

Nagy-nagy köszönet a szülőknek, akik sokszor idegenben is hazai környezetet varázsoltak nekünk.

Kiss Lajos
utánpótlás edző