Véget ért a labdarúgóknak az őszi szezon. Beszélgetésre kértem Csehkis Gábort a VFC alelnökét.

A felnőtt csapatunk az utolsó helyen, ifjúsági csapatunk a hatodik helyen végzett a bajnokság őszi szezonjában. Felnőtt csapatunknak összesen három pontja van, azzal az egy győzelemmel, amit Bozsó Feri edzői debütálásakor szereztünk. A mérkőzéseken járva azt tapasztaltam, hogy rendkívül hiányos a kispadunk, elvétve láttam cserejátékost. Mi a véleményed az őszi szezonról? Mit tudunk tenni ebben a helyzetben?

Ha egy szóval össze kell foglalnom, akkor azt kell, hogy mondjam: katasztrófa. 

Rögtön hozzáteszem, hogy a mai helyzet kialakulásának van egy hosszabb távú előzménye, aminek a következménye az, hogy idáig süllyedt a felnőtt labdarúgásunk. Úgy álltunk ki erre a szezonra, hogy volt nagyjából 10 felnőtt korú játékosunk és az ifi csapatból lett feltöltve a keret. Az ősz folyamán a felnőtt keretből egy játékos abbahagyta a focit, mert nem tudtunk megegyezni az anyagiakról. Van olyan játékosunk, aki Budapesten lakik, ott dolgozik, Ő nem tud minden alkalommal haza jönni meccsre. Volt játékos, akit a Bozsó Feri küldött el, mert olyan volt a játékos hozzáállása. Van olyan is, aki azért kezdte újra a nagypályás focit – ifj. Varga Ottó –, hogy segítsen a csapaton. Ő ugyancsak Budapestről (ott tanul) jár le hozzánk. Ezek mind-mind hozzájárultak az eredménytelenségünkhöz. Nagyon sok olyan mérkőzésünk volt, hogy úgy mentünk el a meccsre, hogy csak 11-11 felnőtt és ifi játékosunk volt. Ebből „csodát” nem tudtunk tenni.

Tudomásul kell venni, amit az előző interjúban is elmondtam, hogy a megyei I. osztályban a játékosok már pénzt akarnak keresni (én személy szerint ezzel nem értek egyet). A mi anyagi lehetőségeink behatároltak, hogy mást ne mondjak az edzőinknek ebben a szezonban még egy havi fizetést sem tudtunk adni, pedig kitartó lelkes munkával irányítják csapataikat heti 3-4 alkalommal, a szabadidejüket feláldozva. Vagy, hogy több hónapja tartozunk annak a vállalkozásnak, aki csapatainkat szállítja. Így természetesen játékost igazolni szinte lehetetlen.

Mindemellett tán úgy gondolom, hogy az elején mentális problémái voltak a csapatnak, ez abból is látszik, hogy amikor a Bozsó Feri átvette a csapatot abban a pillanatban nyertünk egy mérkőzést. Utána viszont újra előjöttek azok a problémák, amik régen voltak. De ez nem a Feri miatt van, hanem úgy gondolom, a játékosok hozzáállásával van hatalmas probléma.

Itt kell megdicsérnem az U19 csapatunkat, mert ők jól szerepelnek a bajnokságban. Annak ellenére teljesítenek jól, hogy a létszámhiány őket is érinti. Több esetben csak 10-11 játékossal tudtunk kiállni. Ennek oka minden estben az volt, hogy a felnőtt csapatban kellett szerepelni a fiataloknak. Sikeresek voltak az ősszel!

Viszont ami szintén mutatja a marcali foci utóbbi időben felfedezhető hanyatlását, hogy már több helyről hallottam a városban, hogy az ifi csapatból több játékos vissza akarja adni a játékengedélyét, mert a tavaszi szezonban az amatőr teremlabdarúgó bajnokságban szeretne játszani.

Innen üzenem, hogy ez nem fog működni, mert az amatőr bajnokságban van egy olyan megállapodásunk, hogy csak az adhatja le a játékengedélyét, aki ősszel nem lépett pályára valamelyik nagypályás bajnokságban.

Sajnos ebből is látszik, hogy nem vonzó a fiatalok számára a marcali nagypályás labdarúgás. Ezen kell változtatnunk! Ha bárkinek bármilyen ötlete van ezzel kapcsolatban, azt szívesen veszem, keressen meg és beszéljük meg egy sör mellett. Például nagyon szívesen látnék a Marcali VFC színeiben egy-két játékost a már többször emlegetett amatőr kispályás bajnokságból. Ha bárkinek kedve van hozzá, hogy kipróbálja magát nagypályán, vagy visszatérjen a nagypályás focihoz, keresse meg Bozsó Ferit vagy engem és beszéljünk róla. A legfőbb célunk az, hogy egy jó közösséget alakítsunk ki. Hogy büszkén viseljék a játékosaink a Marcali VFC mezét!!!

Megpróbálunk a tavaszi szezonra új játékosokat igazolni. Az edzőnk már tárgyalt olyan labdarugókkal, akik a Somogy megyei labdarúgásban már bizonyítottak. Ezen a héten, csütörtökön fogunk összeülni az edzőkel, és megbeszélni a várható feladatokat.

Utánpótlás foci. Örvendetesen tapasztalom, hogy – számomra meglepően – nagy létszámban, rendkívül aktívan, igazi közösséget mutatva, nagyon sok szülő kíséretében szerepelnek a kicsik.  Több nagyszerű eredményről adhattam hírt az őszi szezonban. Arra kérlek, értékeld az utánpótlásunk munkáját.

Kezdjük az U16 csapattal. A serdülő csapatunk, ha megnézzük a tabellát nem áll jól. Viszont azt tudni kell, hogy ez a csapat, amikor elkezdte a bajnokságot 5, azaz öt igazolt játékossal rendelkezett. Ha nem tudott volna elvinni az akkori edző az U13 csapatból gyerekeket, akkor nem tudtak volna kiállni az első bajnokin, ahol 12 gólt kaptunk. A következő hazai bajnoki mérkőzésen nem tudtunk kiállni a Buzsák ellen. Azért itt megjegyezném, hogy az akkori edző azt mondta, hogy Marcaliban az U-16 csapatot rajta kívül senki nem tudja összeszedni. Ezekkel a „régi hagyományokkal” akartunk szakítani, és ekkor történt egy edzőváltás ennél a csapatnál is. Kiss Lajos vállalta el a csapat irányítását. Lajossal őszintén beszélgettünk, amikor megkerestem, hogy elvállalja-e a feladatot. Azt mondtam neki, hogy nehéz dolgot vállalna, mert egy csapatot kell építeni úgy, hogy új játékosokat kell szereznie valahonnan. Olyanokat, akiknek még játékengedélyük sincs. Nem számít az őszi szezonban az eredmény, csak legalább tudjunk kiállni, hogy ne szégyenítsük városunkat azzal, hogy nem tud kiállítani egy serdülő csapatot. Lajos vállalta, megcsinálta, nagyon nagy köszönet érte!!! A mai napon 16 igazolt játékosa van a serdülőnek, ennek eredményeképpen az utolsó négy mérkőzésünkből kettőt megnyertünk, és két döntetlent játszottunk. Még az utolsó előtti meccs előtt is igazoltunk 3-4 játékost. Ekkor újra beszélgettünk Lajossal, és azt mondta nekem, hogy Ő teljesítette a feladatát. Mondtam igen, de a következő cél a 2012/2013 szezonban a bajnoki cím ezzel a korosztállyal J. Ebből is látszik, nincs megállás!!! Ezek a fiatalok heti két alkalommal edzést is látogatnak! Bizakodva várom a tavaszi szezont. Azt is hozzáteszem ebből a csapatból már az ifibe is fel tudunk adni játékosokat.

Az U13 csapatnál már látszott a szezon elején, hogy az rendben lesz, és egy ütőképes csapatot tudunk kiállítani. Ők jelen pillanatban az ötödik helyen állnak a bajnokságban. Borbély Zsoltinak most 16 igazolt játékosa van, a szezon végén volt egy kis visszaesés a csapat teljesítményében. Ennek oka azonban az, hogy komoly terhelést kaptak a fiúk. Ezek a gyerekek a Bozsik programban is részt vesznek, néhányan az U16 –ba is besegítenek.  Azt gondolom egy kiváló közösség jött létre Zsolti kezei alatt.  Itt is jó esélyeket látok a tavaszi szezonra. És úgy gondolom, ha így folytatják tovább a munkát (heti 2-3 edzés és hétvégén meccs), akkor ezek a játékosok már jelenthetik a Marcali labdarúgás jövőjének alapjait.

Ha megyünk, lejjebb a korosztályokban következik az U11, a Kőrösi Bandi gyerekei. Ők is több csapatban játszanak, sőt néha háromban is. Játszanak a Bozsik programban U11-ben és az idősebbek az U13-ban is, és ők gyakran vesznek rész különféle nívós tornákon. Jelenleg 28 igazolt játékossal rendelkezik ez a korosztály.

A Bozsik tornákat általában megnyerték. Ezek a fiúk több nagyon színvonalas tornán vettek részt, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Hévízen, Keszthelyen. Ezekre a tornákra meghívás alapján lehet eljutni és több esetben nemzetközi tornákról beszélünk. Itt már a korosztály legjobbjai szerepelnek. Büszkén mondhatom, hogy bekerültünk ebbe a körbe és most már minden tornára meghívnak bennünket.

Több tornán is előfordult, hogy Sárosi Gábor, Belső Marcell és Harc Bence személyében különdíjat is el tudtunk hozni.

Itt említem meg, hogy 2012. január 7-8.-án mi is rendezünk egy komoly tornát ennek a korosztálynak, ahova várunk minden kedves labdarúgást szerető szurkolót. A II. INDUSTRIE ELEKTRIK Labdarúgó Utánpótlás Tornára Keszthely, Hévíz, Nagykanizsa, Pápa és Zalaegerszeg fogadta el a meghívásunkat. Ez egy nagyon erős mezőny ahol a Hévíz vagy a Zalaegerszeg az ország legjobbjai között van, de a Pápa és a Nagykanizsa is nagyon erős.

Nem lesz könnyű dolga csapatunknak, mert az ellenfeleink közül többeket a reváns vágya is hajtani fogja, hiszen nem is olyan régen Hévízen az U10 korosztályunk a második lett, az U11 korosztályunk pedig megnyerte a tornát. A tavalyi rendezvényből kiindulva, aki jó focit, lelkes és imádnivaló gyerekeket akar látni, az jöjjön el, nem fog csalódni! Lehet itt látni olyan gólörömöt, amit a TV-ben a példaképüktől lesnek a gyerekek, becsúszást, sírást, nevetést. Ezek a gyerekek még „élnek-halnak” a labdarúgásért!

Az U9 és U7 korosztályt egybe venném. Mind a két korosztályban Buna Gábor az edző, 26 igazolt játékossal. Az U7 korosztályról azt kell tudni, hogy ők szinte óvodáskorú gyerekek. Van néhány elsős is, de jobban az ovisok alkotják a csapatot. Idén az elsősök között valamiért nem voltak ebben a korosztályban gyerekek, ezért az óvodába kellett „visszanyúlni”, de a tapasztalataink nagyon pozitívak ezért ezt a továbbiakban is meg fogjuk tenni. A Buna Gabi személyében egy olyan edzőt találtunk, aki ennek nagyszerűen megfelel. A nulláról kezdte el és most 10 igazolt játékosa van az U7 korcsoportban. Szerencsére mára már híre ment a szülök körében, hogy a labdarúgásban is komoly utánpótlás nevelés folyik a városban, és önként hozzák a gyerekeket. Ők a Bozsik programban szerepelnek.

Az U9 korosztály is a Bozsikban focizik. Ők is szinte minden Bozsik tornát megnyertek. Gabi tervei szerint ez a csapat is lassan elkezdi a különféle tornákon való szereplést. Ehhez azonban még jobban össze kell „csiszolódnia” a csapatnak.

Egy fontos, labdarúgással kapcsolatos célt tűztem ki magamnak még erre az évre. Valahogy meg kell oldanunk a gyerekek kora őszi, téli és kora tavaszi edzési lehetőségeit, mert nem jó az, hogy minden egyes csapatunk külön-külön, labdarúgást gyakorolni egyébként alkalmatlan teremben edz. Példaként hozom fel, hogy Kőrösi Bandi egyik nap úgy tart edzést, hogy az U10 korosztállyal a szaki tornatermében edz egy órát, amint ott végez, kimegy az U11 korosztállyal Mesztegnyőre, akiknek ott foglalkozik. Ez így nem jó!

Úgy gondolom, nem biztos, hogy van értelme hosszú távon időt, energiát, pénzt fektetni évente 7-8 hónapig a gyerekek képzésébe, ha a maradék 4-5 hónapban nem tudnak érdemi munkát végezni.

Van Marcaliban egy tornaterem, ami méreteinél fogva megfelel annak, hogy ott labdarúgó edzéseket tartsanak, hiszen 3×2 m-es kapukat is be lehet tenni. Tudomásom szerint elég kicsi a kihasználtsága. A termet jelenleg használókkal biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni abban ki, mikor használja.

Nagyon bíztató képet festesz az utánpótlásról, amit magam is megerősíthetek tapasztalataim alapján. Nagy „lökést” adhat ennek a rendkívül fontos területnek, a látványsportok támogatását lehetővé tevő program. Tetszik – nem tetszik, de pénz nélkül nem megy,  …utazni kell, felszerelés kell, az edzőket is fizetni kell, a létesítményeket is karbantartani kell. A közelmúltban nyilatkoztál arról, hogy sikerült az INDUSTRIE ELEKTRIK Kft révén olyan támogatót találni aki az MLSZ által elfogadott sportprogramotokat, teljes egészében támogatja .Lehet tudni valamit a részletekről?

A mai napon vettem kézhez az igazolást, amivel mehetünk a támogatónkhoz az INDUSTRIE ELEKTRIK Kft-hez. A korábban megkötött megállapodásunk szerint 8.6 millió forintot fog számunkra átutalni a támogatónk. Az Ügyvezető Úr biztosított arról, hogy szerdán (csütörtökön) a számlánkon lesz ez a pénz. Az átutalás lehetővé teszi, hogy rendezzük fennálló adósságainkat.

Itt szeretném megköszönni a türelmét és kitartását az edzőinknek, akik augusztus óta nem kaptak térítést, pedig heti 3-4 alkalommal a szabadidejüket áldozzák fel a marcali labdarúgásért. Meiszterics János úrnak türelmét és bizalmát aki, gyakorlatilag előfinanszírozta a labdarugóink utaztatását, mivel számláinkat csak késve, vagy abszolút nem tudtuk eddig rendezni.  Ez ebben az esetben, amikor minden 2. hétvégén 3-4 felé utaznak csapataink 50 és 20 fős buszokkal, elég nagy összeget jelent.

A programnak is köszönhetően lassan elkészül az MVFC weblapja (www.marcalivfc.hu), amin ezután minden fontos információ megtalálható lesz csapatainkról. Hírek, eredmények, tájékoztató rendezvényeinkről, szülők számára információk az edzésekről, tornákról, stb.

A lehetőséget megragadva szeretnék minden kedves sportbarátnak, szurkolónak, a sportolóknak, támogatóinknak nagyon boldog Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni!