VZA_7287Nagyszerű győzelmével a harmadik helyre taszította a Marcali VFC U16 –os csapata a Babócsát. Csapatunk 2:0 –ás félidőt követően 8:0 –ra legyőzte a vendégeket a Kozma Andor utcai sporttelepen! A bajnokságban a dobogó az már biztos, de nagy esélyünk van a végelszámolásban az ezüstéremre! Fontos és meggyőző eredmény ez, ami jelzi jó helyzetben van a marcali fociutánpótlás ebben a korosztályban is. Korábban mielőtt még Kiss Lajos átvette a csapat irányítását, gyakran gondot okozott, hogy kiálljunk, illetve gyakran kaptunk ki szinte megalázó eredménnyel … Ma pedig a második helyen álló csapattal cseréltünk helyet és túlzás nélkül állíthatom „lemostuk” a pályáról! Gratulálok fiúk! Külön kikell emelnem Zsiga Jánost, aki 5 gólt rúgott a mérkőzésen! Képek!