foci logoGyőzött ma a felnőtt csapatunk is Babócsán, mondhatom kötelező győzelem volt a tabella alsó harmadában szerepelő hazai csapat ellen. Következik a Kiskorpád itthon 27 –én. Győzni kell! Továbbra is nagyon „sűrű” az élmezőny még akármi is lehet az őszi szezon végére. Hozni kell a kötelezőket, de szükség lesz bravurra is ha a dobogón akarunk végezni.

Bozsó Feri nyilatkozata: A felnőtt csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, a helyzetek alapján nem volt kétséges a végkifejlet. Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. Voltak hibáink, kicsit akadozott a játékunk, de motivált volt a csapat.