Bozso FerencMa délelőtt megkerestem a Marcali VFC felnőtt és ifjúsági labdarugó csapatának vezető edzőjét, és arra kértem értékelje a 2013/2014 –es bajnoki szezont.

Mielőtt arra kérnélek, hogy értékeld csapataid szereplését a bajnokságban, felteszem azt a kérdést, amire tulajdonképpen mindenki kíváncsi, aki a labdarúgással foglakozik városunkban. Mész? Maradsz?

Körülbelül három hete leültem az Elnök úrral (Csehkis Gábor a Marcali VFC elnöke) egy beszélgetésre, ahol közöltem vele, hogy eldöntöttem szögre akasztom a focicsukát, és befejezem az edzőséget. Elsősorban családi és egészégi okok miatt hoztam meg a döntésemet.

Mostantól a családomra kell koncentrálnom, számomra Ők a legfontosabbak. Az alatt a harminc év alatt, amit a futballban eltöltöttem, nagyon sokat voltam távol Tőlük.

Úgy gondolom, hogy elértem a futballban azt, amit tudtam, nagyon nehezen, de úgy döntöttem az életem egy szakaszát lezárom, és ahogy mondtam mostantól számomra nem a futball, hanem a család az első!

Nagyon fájó dolog ez, nekem mert nagyon közel kerültek hozzám a gyerekek. Ők is Marcaliak én is itt születtem, itt kaptam lehetőséget, sokat adott a Város én megpróbáltam visszaadni valamit, de lehúztam a rolót! Vége! Tovább!