logo vfc 200

Jelentős változások történtek a 2015/2016 bajnoki szezonban Somogy megye labdarugó életében. Amit már tudtunk az elmúlt szezonban, megszűnt az U21 korcsoport, illetve az MLSZ Elnökségi határozattal 18 csapatra megemelte a Somogy Megyei Bajnokság I. osztályának mezőnyét. A véleményedre lennék kíváncsi.

Az U21 korcsoport helyett U19 lesz az ifibajnokság úgy, hogy maximum 5 túlkorost lehet nevezni a mérkőzésre, meghatározott korig. Ezzel szerintem semmi baj nincs, hiszen aki 19 éves koráig nem tud kerettag lenni a megyei I. osztályú felnőtt bajnokságban és van kedve focizni, az válassza magának az alsóbb osztályokat. A 20-21 éves játékosokat én nem mondanám utánpótlás korúnak.

Azzal, hogy 18 csapatosra emelték a megyei I. osztályú bajnokságot tulajdonképpen csak a Kaposvárnak és a Siófoknak kedveztek. Több okból kifolyólag is:

5 kieső lesz a megyei I. osztályból. Mi van, ha a Kaposvár nem nyeri meg a bajnokságot és tényleg 5 csapat kiesik? Ki fog olyan csapat is esni, akinek több évtizedes múltja van a Somogy-megyei bajnokságban. Ez valakinek fájni fog.

Azt tudomásul kell venni, hogy ez amatőr osztály. Itt a játékosok nem tudnak minden nap edzeni, mert dolgoznak, tanulnak, családjuk van. Ennek megfelelően természetesen előnyben lesznek azok a csapatok (Siófok, Kaposvár), akik minden nap edzenek (a felkészülés során akár naponta 2 edzéssel készülnek).

 

Mivel anyagilag teljesen más lehetőségeik vannak a nagyobb városok csapatainak, ezért játékosokat is könnyebben tudnak igazolni, mert sokkal könnyebben tudnak ÍGÉRNI. Mi nem tudunk és nem is akarunk versenyezni a kaposvári havi 100.000 – 200.000 Ft közötti fizetésekkel. Ezek a megyei osztályban irreálisan magas, mondhatni eszetlen összegek. Ha majd nem kapják meg a pénzt, akkor a következő átigazolási időszakban jön a Marcali, a Nagybajom, a Keresztúr, stb. akik ezeknél a játékosoknál szóba jöhetnek folytatásként. De addig megint elmegy egy év, ráadásul jól „felverik az árakat”. Minden évben ez van. Sajnos minden évben van olyan csapat, aki ezt csinálja. Ígér valamit, azt persze nem tartja be, vagy csak 1 évig tudja csinálni, utána elfogy a pénz. Felelőtlenül gazdálkodnak, felelősség nélkül. Itt van például a Balatonszentgyörgy esete. Tavaly olyan játékosokat fizettek meg, akiknek bővel a megyei 1. osztályban kellett volna futballozni, idén pedig úgy néz ki, csapatuk sem lesz. Eközben mi hiába licitáltunk a legjobb játékosaikra.

De mondok egy marcali vonatkozású példát. Van egy játékos, aki a Nagyatádból igazolt volna hozzánk, miután ők kiestek az NBIII-ból. Mindenben megegyeztünk (3 hétig ment a huzavona, hogy hová igazol, mert több lehetősége is volt), tetszett neki a mi ajánlatunk és a jövőbeni terveink. Nálunk edzett, edzőmérkőzésre járt. Aláírtuk az átigazoló lapot, bevittük a szövetségbe a többi átigazolással együtt, de a célegyenesben jött a Kaposvár és beelőzött. A srác szerint olyat ígértek neki, amire nem lehetett nemet mondani. Így azt gondolom, hogy nagyon nehéz csapatot építeni azoknak, akik felelősségteljesen csinálják a dolgukat, és amit ígérnek, azt teljesítik is. Mi ilyenek vagyunk. Mi jövőre is Marcali VFC néven fogunk indulni…
… és nálunk jól fogják magukat érezni a játékosok, mert az utóbbi pár évben ebbe nagyon sok energiát fektettünk.

Van egy nagyon jól működő kohézió a csapatban, de elmondható ez az egész egyesületre és az egyesületet körülvevő, segítő emberekre is.

A létszámnövekedés több mérkőzést, több utazást jelent. Ki viseli ennek a költségeit? Jelent-e a korábbi bajnokság kezdet felkészülési menetrendünkben problémát?

A költségeket természetesen az Egyesület viseli. Nem csak utazási költsége van egy-egy mérkőzésnek, ezen kívül sok más is.

Problémát annyiban jelent a felkészülésben, hogy augusztus 15-re vártuk a bajnoki rajtot és ennek megfelelően kezdtünk el készülni 1 hónappal előtte. Ehhez képest 1 héttel korábban kezdünk, ráadásul elég húzós sorsolással. De állunk elébe.

Hogy áll a felnőtt csapatunk kerete? Ki lesz a csapat edzője?

Az edző továbbra is Németh Pisti lesz [persze szeptember 30-ig még él az eltiltása :-)].

Nem igazolt el tőlük senki, 3 játékost viszont igazoltunk. Bognár Péter visszajött hozzánk félévnyi Balatonkeresztúri kitérő után. Bertók Bálintot a Kaposvári Rákóczi U21 csapatától igazoltuk, illetve újra Marcaliban fog játszani Németh István. Rajtuk kívül még egy játékos volt képben, de ahogy mondtam, az utolsó pillanatban Ő a Rákóczit választotta, pedig már aláírt átigazoló lapja volt hozzánk, nagy erősítés lett volna…

Mi az elvárás ebben a helyzetben? Én – bár nem értek a focihoz – azért úgy gondolom a Kaposvár, a Siófok, a Nagyatád, a Lelle komoly erőt képvisel. Mit várhatunk a csapatunktól?

Az elvárás ugyan az, mint az előző szezonban volt, tehát az 1-6. helyezés. Szerintem az ország egyik legerősebb megyei bajnoksága lesz, kiegészülve a Kaposvárral és a Siófokkal, illetve az NBIII-ból kiesett Nagyatáddal.

Az biztos, hogy a Kaposvár, Balatonlelle, Balatonkeresztúr nagyon komoly játékerőt fog képviselni. Nálam továbbra is a Balatonlelle a favorit.

A Nagyatádról nem tudjuk még, hogy mennyire lesz ütős kerete, de én őket is hatba várom, ahogy magunkat is. És akkor még nem beszültünk a Siófokról, a Nagybajomról, a Babócsáról, a Csurgóról, az igencsak megerősített Karádról, Kaposmérőről és Fonyódról. Szóval biztos, hogy kiegyensúlyozott bajnokság lesz, jó meccseket fogunk látni.

Nem féltem a fiúkat, mert azt hiszem, hogy a bajnokság egyik legjobb csapata a miénk lesz, elég bő kerettel ahhoz, hogy végig tudjuk csinálni tisztességesen a szezont. Tavaly alig csúsztunk le a 3. helyről, egy nagyon fiatal csapattal. Idénre ezek a srácok 1 évvel érettebbek lettek, nagyon bízom bennük, mint ahogy a csapat rutinos tagjaiban is. Kiegészülve az új fiúkkal ütőképesek leszünk.

Belátta a SMLSZ, hogy nincs annyi játékos, aki az U18 –at és az U21 –et is kiszolgálja. Lett az U19. A véleményedre lennék kíváncsi illetve az elvárásodra a bajnoki tabellán.

Kiss Lajossal szemben mindig az az elvárás, hogy bajnokcsapatot csináljon, ez az év sem lesz kivétel, tehát meg kell nyernünk a bajnokságot 🙂 Viccet félretéve, az elején kell végeznünk, ki fogjuk használni azt a lehetőséget, hogy egy mérkőzésen 5 túlkoros játszhat az U19-ben. Az elvárás 1-3. hely.

Kik lesznek az utánpótlás csapatok edzői? És milyen korcsoportban indítunk csapatot?

A legkisebbektől kezdem: Kovács Bence lesz az U7 edzője. Neki teljesen új csapatot kell építeni, mert akik az U7-ben voltak eddig, ők lépnek egy korosztályt az U9-be, ahol Zsiga Szabi lesz az edzőjük.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam azoknak a szülőknek, nagyszülőknek a figyelmét, akiknek 5-7 éves gyerekük, unokájuk van arra, hogy Marcaliban heti 2 alkalommal szeretettel várjuk a gyerekeket edzésre, szervezett keretek között. Jelentkezni Kovács Bence edzőnél/pedagógusnál lehet a 70/283-1339 telefonszámon. Az óvodákba is el fogunk majd menni, toborozni a gyerekeket.

Az U11 korosztályt Kőrösi András viszi, az U13-at Buna Gábor. Ezek a korosztályok, ha minden igaz a kiemelt Bozsik programban fognak szerepelni.

A tervek szerint lesz U14-es bajnokság is, ez attól függ, hány csapat adta be a nevezését, mert nem volt kötelező. Mi neveztünk bízunk benne, hogy indulni fog, hogy minél többet tudjuk játszatni meccsszituációban a gyerekeket.

Az U16 lesz a serdülő, az Ő edzőjük Borbély Zsolt. Az U19 pedig az ifi, Kiss Lajos irányításával.

Az U7 kivételével minden korosztály heti 3 edzéssel fog készülni.

A felnőtt és az U19 időpontjai már megjelentek az MLSZ adatbankjának oldalán. A többi korosztály mikor játssza a mérkőzéseit? Marad a péntek, és a szombat délelőtt?

Egyelőre a többi csapat programját még mi sem tudjuk.

Az biztos, hogy a felnőtt és ifi csapatunk a hazai mérkőzéseit ismét szombaton játssza és bízunk benne, hogy minél többen ki fognak látogatni, hogy együtt szurkoljunk a fiúknak. Higgyjék el, a csapat most nagyon együtt van, nagyon nagy az összetartás a játékosok, edzők között, azt kérjük a szurkolóktól is, hogy tartsunk össze és támogassuk, bíztassuk a srácokat.

Az 1. mérkőzés jövő vasárnap lesz (a szombati munkanap miatt), 17 órakor fogadjuk a tavalyi 3. Csurgót.

A felnőtt csapat sorsolása ezen a linken elérhető, az ifi pedig mindig 2 órával a felnőtt mérkőzés kezdete előtt játszik.

HAJRÁ MARCALI!!!

Köszönöm!