2017.04.23.-án játszott Somogyvár – Marcali U19-es mérkőzésen történtek: A mérkőzés 38. percében egy páros kiállítást követően elszabadult a pokol Somogyváron! A Marcaliak kiállított játékosát a nézőtérről berohanó 4-5 szurkoló támadta meg! ( mint az később kiderült, a Somogyvári felnőtt csapat tagjai! ) a technikai zónában.

 

A vendégek edzője és segítői még pár feldühödött nézőt meg tudott fékezni, de egyikőjük kicselezve őket a Marcali játékost lefejelte, aki az eset következtében orrcsont törést szenvedett. Ekkor Kiss Lajos a vendégek edzője lehívta a pályáról játékosait, hiszen semmi nem szavatolta a biztonságukat és bevonultak az öltözőbe.

 

Mind e közben még folyamatos fenyegetéseknek voltak kitéve. Ekkor rendőrt és mentőt kellet hívni, hiszen a sérült játékos vérzését nehezen tudták elállítani illetve testi épségüket féltették. Az intézkedő rendőr feljelentette a vétkes szurkolót (játékost!) ellene garázdaság és súlyos testi sértés miatt tett feljelentést. A mérkőzés alatt sem rendező nem tartózkodott a helyszínen, sem más segítségre nem számíthattak a Marcali játékosai ezért hozta meg az edző azt a döntést, hogy bevonulnak az öltözőbe.

 

Sajnos a mai fiatalságot amúgy is nehéz sportolásra bírni, de ha ilyen események történhetnek meg sport rendezvényen, az a kevés focizni szerető, akaró fiatalnak is elmegy a kedve, hogy bizonyos településeken rendszeres a megfélemlítés, durvaság, esetünkben a tettlegesség.