Vasárnap idegenben Tabon kezdjük a bajnokság tavaszi fordulóját. Hogy sikerült a felkészülés a csapatnak?

vfc-1Azt gondolom jól sikerült. Heti 3-4 edzéssel készültek a fiúk. Szerencsére az időszakos havazások ellenére szinte végig használható volt az edzőpálya edzésekre. Viszont éppen a havazások miatt több edzőmérkőzés is elmaradt. Rácz Gábor vezetésével ismét kiemelt figyelmet fordított a Csapat a fizikális felkészítésre. Tehát úgy gondolom, hogy erőnléti és fizikális gondjaink nem lesznek a bajnokság során.

Szerencsére az őszi szezon után most már mindenki egészséges, tehát nagy küzdelem várható a Csapatba kerülésért, ami úgy gondolom, hogy nagyon jó dolog. Tele van a keret fiatal játékosokkal, akik be akarják bizonyítani, hogy jó futbalisták.

Február 21 –én véget ért az átigazolási időszak. Van változás a csapatoknál?

Távozott a Csapattól Andricz Zoltán, Molnár Kornél, Csentei Zoltán, Bellán László, és két ifista, Németh Ádám és Tanai Gyula.

Érkezett Kőrösi András, Maros Bálint, Csizmadia Tamás, Fenusz Tamás.

Sajnos előbbi két játékos még sérült: Kőrösi Bandi április magasságában várhatóan már vissza tud térni, viszont Bálint valószínűleg csak a bajnokság hajrájában.

Összességében azt gondolom nagyon jól igazoltunk. Mindegyik igazolásunk bizonyított már Marcaliban, NBIII-ban is. Biztos vagyok benne, hogy sokat fognak nekünk segíteni.

Hogy az utánpótlásról is ejtsünk szót: az U16 és U13 csapatunkból is vitt el ismét játékost a Kaposvári Rákóczi, illetve a Bene Akadémia. Úgy néz ki, hogy előszerettel viszik el a marcali fiatalokat, mert az utóbbi 1 évben 4 játékos igazolt Kaposvárra, és szerettek volna még kettő U13-as játékost vinni.

Az őszi szezonban még nem ülhetett a kispadon a Bozsó Feri, és nem játszhatott a VFC játékos-edzője. Lejárt az eltiltása?

Szerencsére lejárt az eltiltása. Nagy valószínűség szerint játszania is kell, mivel az 1. számú középhátvédünk – Szulimán Balázs – külföldre ment dolgozni a téli időszakra és valószínűleg a tavaszi szezon elején még nem jön haza. Pedig Feritől tudom, hogy lassan szeretné a helyét átadni a fiataloknak. Az viszont biztos, hogy neki nem lesznek fizikális problémái. Szerintem még 10 év múlva sem.

Végig néztem… a felnőttek a harmadik, az U19 az első, az ifik (U16) a negyedik, a serdülők (U13) a második helyen zártak az ősszel. Mi az elvárásod a tavaszi fordulóban. Menjünk sorba az a kérésem.

A felnőtteknél az 1-3 hely a cél. Természetesen nagyon szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Nem lesz könnyű, mert nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik a mezőny, de én nagyon bízom a fiúkban és a szurkolóinban, mert ők is nagyon kellenek a sikerhez. Azt hiszem, ha nem súlyt bennünket olyan példátlan sérüléshullám, mint az őszi szezonban, akkor június közepén egy bajnoki címmel gazdagabbak lehetünk.

Az ifi 5 ponttal vezeti a bajnokságot. Annak ellenére, hogy két meghatározó játékosunk távozott a télen, egyértelmű cél a bajnoki cím.

Az U16 remélem oda tud érni a dobogóra, az U13 pedig bízom benne, hogy meg tudja őrizni a jelenlegi jó pozícióját.

A legkisebbek sem tétlenkedtek a télen, hiszen sorozatban voltak a terem tornák. Stabilizálódni látom az utánpótlás csapatokat és az eredménye is kezd látszani az elvégzett munkának. Hogy értékeled az utánpótlás helyzetét?

Nagyon jónak! Itt a legkisebbeknél kezdeném. Amit célként tűztünk ki a nyáron azt meg tudtuk valósítani. A legkisebbeknél az volt a cél, hogy minél több 6-7 év körüli gyermek kezdjen el focizni és heti rendszerességgel edzésre járni. Ezt meg tudtuk valósítani. Kőrösi Bandi ősszel 2 csoportban tartott foglalkozást, annyian voltak. Ezen kívül az volt a célunk, hogy a Bozsik Tornákon a környékbeli településeken focizó kiemelkedően tehetséges gyerekek szüleit megszólítsuk, hogy hozzák Marcaliba edzsére a gyerekeket. Ennek keretében Balatonkeresztúrról 2, Fonyódról pedig 1 kis futbalistát sikerült igazolnunk.

Az U9 Csapat most már tornáról-tornára bizonyítja, hogy nagyon jó munka folyik náluk és nagyon jó kis játékosállomány állt össze Buna Gábor kezei alatt. Sőt, ők már az egy évvel idősebb korosztályban, azaz az U10-ben is megállják a helyüket. Akár merre megyünk, mindenhol dícsérik a játékunkat, azt modják, hogy mi játszuk a legszebb, legszervezettebb focit, még ha ez eredményekben most még nem jelent mindig első helyet, de ez most még nem is fontos. Március 3-án, vasárnap, még lesz itthon egy nagyon nívós tornánk ebben a korosztályban. Remélem, hogy szép eredményt fonak elérni a gyerekek hazai közönség előtt.

Az U11 is nagyon szépen helytáll a tornákon. A Bozsikot rendszerint nyerik, de a többi tornán, ahol nívósabb ellenfelek ellen játszanak, szintén nagyon szépen helytállnak. Erre konkrét bizonyíték a hazai rendezésű torna, ahol 4. helyezettek lettek a srácok, hatalmas küzdelemben. Hát még ha a két „idegenlégiósunk” is itthon játszana…

Egyébként ez a korosztály azért van egy kicsit nehezebb helyzetben, mert ők nem kapták meg azokat az alapokat 7-8 évesen, amiket a mostani U9-es játékosok már megkapnak, mivel akkor még nem működött a mostani jól felépített rendszer. De nagyon szépen fejlődnek a fiúk, le a kalappal előttük.

Egyébként nagy öröm számomra, hogy ha valahova mennek a Csapataink, legyen az U9, U16 vagy éppen felnőtt, akkor mindenki egyforma melegítőbe tud felöltözni. Így végre tényleg Csapat kinézetünk van.

Létesítmények. A birkózó csarnokot átvettétek, és a Kozma Andor utcai telepen is megkezdődött egy felújítási tevékenység. Lesz folytatás?

Mostanra eljuttunk oda, ahova szerettünk volna 1, másfél évvel ezelőtt. A birkózó csarnok rendben van, ott egy fűtéskorszerűsítést tervezünk végrehajtani, remélem nyáron meg tudjuk csinálni.

A sport utcai pályán a lelátót kellene egy kicsit rendbetennünk, illetve a labdafogó hálókat kell kicserélni, amire a TAO keretében kaptunk is pénzt, tehát ez is meg fog valósulni, legkésőbb a tavaszi szezon végére.

A Kozma Andor utcai telep épületét belülről sikerült rendbe tenni, illetve a régi nyílászárókat új, műanyag nyílászárókra cserélni.

Ezen kívül felépítettük a labdafogó háló állványát. A háló is megvan, de az őszi szezon végén már nem akartuk feltenni, mert télre nem akartuk fenn hagyni. Tavasz elején ez meg fog történni. Nagy segítség lesz ez az edzéseken és a meccseken.

Szeretnék a szurkolóinkhoz szólni:

Nagyon köszönöm a Csapat és az Egyesület nevében azt a támogatást, bíztatást, szeretetet amit az őszi szezon során tőletek kaptunk. A Csapat sikere nektek is köszönhető!

Bízom benne, hogy a 2012/2013 szezonban egy bajnoki címmel fogunk tudni megajándékozni benneteket.

Kérlek titeket, hogy tavasszal is gyertek el minél többen a meccseinkre és szurkoljunk együtt Csapataink sikeréért.

Találkozzunk 2013. március 9-én, szombaton, 14.30 órakor a Marcali – Somogyvár mérkőzésen!

HAJRÁ MARCALI!!!

Köszönöm a beszélgetést! Hajrá Marcali!