Bozso FeriVasárnap játszottátok Balatonberényben az utolsó edzőmérkőzéseteket a bajnoki szezon kezdete előtt. A mérkőzésről is kérdeznélek, de elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy érzed, hogy sikerült a felkészülésetek?

Győztünk 4:2 arányban az utolsó felkészülési mérkőzésünkön. Igazából egy kicsit visszafogott játékot hozott a meccs, a srácok nem nagyon adták ki magukból, amit kellett volna. A pálya szerencsére – meglepetésünkre – játékra teljesen alkalmas volt. Ami hiányérzetem volt, és ez jellemezte sajnos a korábbi felkészülési mérkőzéseinket is, az a helyzet kihasználás. Elég sok helyzetet kihagytunk. Mindegyik edzőmérkőzésünkön nagyon gyenge volt a helyzetkihasználásunk. Nagyon sok helyzetet kidolgozunk, de a befejezéssel gondjaink vannak. Ezen a héten ez lesz az elsődleges feladatunk, hogy ezen javítsunk. Bízom abban, hogy Berzencén az első fordulóban ezek a hibák már nem jellemzik a támadójátékunkat. Tovább!